Kedves Látogatók!

A Mielemed MPM Kft. kiemelten fontosnak tartja, hogy minél megfelelőbb vásárlási élményt nyújthasson Önöknek.

Az “Elfogadom” gombra történő kattintással, Ön hozzájárul ahhoz, hogy Webáruházunk látogatása során végezett tevékenységét nyomon követhessük, az adatok alapján az Ön érdeklődésének megfelelő és hasznos szolgáltatásokat tegyünk elérhetővé.

Hozzájárulását a beállítások megváltoztatásával módosíthatja. Bővebb információt  az Adatkezelési tájékoztatónkban talál.

Tavaszi nagytakarítás – a levegő se maradjon ki!

Tavaszi nagytakarítás – a levegő se maradjon ki!

Mindannyian, akik háztartást vezetünk, jól ismerjük azt a bosszantó helyzetet, amikor nem a portalanításhoz nincs kedvünk, hanem ahhoz, hogy lényegében, amint befejeztük azt, kezdhetnénk is elölről, hiszen a port vonzó felületek már a takarítás közben és azt követően azonnal újra porossá válnak, így folyton azon zsörtölődünk, hogy minek is takarítunk, ha nincs látszatja?

Lakásunk számos területe hihetetlenül vonzó felület a por számára, ilyenek például a szőnyegek, az ágynemű, a függönyök és egyéb kárpitok. Ám még inkább bosszantó, hogy bár vonzzák a közönséges port, megtartani nem tartják azt, így amint egy kis légáram éri ezeket a felületeket, a por elkezd szerteszállni a lakásban. Fontos tényezője a por mennyiségének, hogy lakásunkban milyen a hőmérséklet, illetve a páratartalom, ugyanis a száraz levegő, a tartós meleg kedvez a pornak, melyeket könnyen a töltéssel rendelkező tárgyakon találhatunk, például elektromos berendezéseinken. Abban a pillanatban, hogy otthonunk páratartalmát ideálissá tesszük, a szálló por mennyisége is lecsökken.

Otthonaink porfogói

Egyik legfőbb porfogónk az ágyunk, jobban mondva ágyneműink. Ágyunkban töltött éjszakáink alatt a huzatok megtelnek hajszálakkal, leváló bőrdarabokkal, forgolódás közben pedig szuper kis porfelhőket indítunk útjukra. Ugyanilyen jól működő porgyűjtő a teregetőállvány, melyen ruháink várakoznak száradásra, ugyanis a még nedves ruhák párásítják a levegőt, ám amint megszáradnak, kiválóan magukhoz húzzák a szöszöket, port, hajszálakat.

Milyen általános megoldásokat alkalmazhatunk?

Bár sokan nem figyelnek a takarítás közbeni sorrendekre, fontos, hogy az első fázis mindig a por letörlése legyen, ezt követően szellőztessünk, és ezek után porszívózzunk fel, majd a legutolsó lépés a felmosás legyen. Ha ehhez tartjuk magunkat, máris jó irányban vagyunk a portalanabb lakás felé. Na de mi a helyzet azokkal a sarkokkal, amikhez nem férünk hozzá, esetleg eszünkbe sem jut? Nos, az ott felgyülemlő porszemcsék szintén útjukra indulnak újra porossá téve berendezéseinket. Ördögi kör.

A szellőztetés bár jót tesz a belterek levegőjének, és a takarítás fontos része is, mégis eközben is rengeteg részecske jut be az ablakon keresztül a lakásunk levegőjébe. Akarva-akaratlanul folyton cipeljük magunkkal a port, fel-felkavarjuk azt, bevisszük ruháinkkal, táskánkkal, de még a hajunkon is hordozhatunk különböző részecskéket, porszemeket. Egyetlen apró légmozgás, és a por máris mindenfelé száll újra és újra.

Milyen megoldást kínál a NUXON?

A NUXON készülékei nem csupán lakásunk egyedi dizájnelemeiként jelenhetnek meg, ettől ugyanis sokkal többre hivatottak. Termékpalettánk készülékeinek túlnyomó része több szűrőbetéttel van ellátva. A HEPA szűrők képesek felfogni akár a legkisebb részecskéket is, segítve ezzel a por összegyűjtését. Az ionizátorok az ionok kémiai tulajdonságaira támaszkodnak. Az ion egy negatívan vagy pozitívan töltött részecske. A légionizátorok elektromos áram segítségével negatív ionokat hoznak létre, majd a levegőbe bocsátják azokat. Ezek a negatív ionok a helyiségben lévő pozitív töltésű részecskékhez, például porhoz, baktériumokhoz, pollenekhez, füsthöz és egyéb allergénekhez kapcsolódnak. A pozitív töltésű részecskék és a negatív ionok összekapcsolódnak, és sűrű szennyeződésrészecskéket hoznak létre, amelyek nem tudnak lebegni a levegőben. Ezek a nehezebb szennyeződésrészecskék a földre esnek, várva arra, hogy később felsöpörjék őket. Néhány részecske a szoba más felületeire, például a televízió képernyőjére, a számítógépekre, a munkalapokra és a kanapékra eshet. A háztulajdonosok könnyen megtisztíthatják ezeket a felületeket porolással vagy egy ronggyal való letörléssel.

Ionizátoraink szabadalmaztatott technológiát alkalmaznak, amely jelentősen növeli a beltéri levegő minőségét. A piacon kapható legjobb levegőionizáló technológiát kínáljuk, amely elpusztítja a mikrobákat, beleértve a legtöbb baktériumot, gombát, penészt, továbbá hatékonyan csökkentik a levegő szállópor-tartalmát.

Ajánljuk az ön nappalijába is az elegáns NU-600T2E készüléket, mely oszcillációs funkciója révén jól teríti a levegőt, és amellett, hogy ionizálja azt, fertőtlenítő hatással is rendelkezik a hidegplazma-technológia által. Ha valami kisebbre vágyik, akkor jó társa lehet a NUXSENSE hordozható ionizátor, mely a levegőtisztítás mellett szintén rendelkezik fertőtlenítő funkcióval, ugyanis szűrői mellett UV-lámpa is található benne.

Ha még nem ugrott neki a tavaszi nagytakarításnak, ne is tegye! Előbb válassza ki az önnek legmegfelelőbb NUXON készüléket, mely hű társa és segítője lesz a portalanításban és a friss levegő biztosításában. Tavaszindító akciónk keretében a https://shop.nuxon.hu/akcios-180 oldalon található hordozható NUXON légtisztító és légfertőtlenítő készülékek 15%-os kedvezménnyel vásárolhatók meg a NUX2022Q2 kuponkód beváltásával. További részletek: https://shop.nuxon.hu/akcios-180

Tartalomhoz tartozó címkék: Aktualitások Blog